Expandmenu Shrunk


István története

Egy éve járok FLABéLOS szalonba, a feleségem munkatársai ajánlották a gépet, mert nagyon jó tapasztalatokat szereztek vele. Az első alkalom elég érdekesre sikerült, férfi létemre betoppantam a sok hölgyvendég közé.

10 perc után erős izomlázam lett. Azért kezdtem el járni, mert egy éve lettem nyugdíjas és elhatároztam, hogy egészségesebben fogok élni és szerettem volna fogyni is, ekkor még 106 kiló voltam. 4-5 alkalommal járok egy héten 20-20 perceket, és annyit változtattam az étkezésemen, hogy a korábbi napi elfogyasztott ételmennyiséget 20%-kal csökkentettem. Nem diétázom, esténként méregtelenítő teát iszom. Az elmúlt egy év alatt a FLABéLOS segítségével 25 kilótól sikerült megszabadulnom (csípő – 20 cm, derék -19 cm, has – 8 cm), jelenleg 81 kg a súlyom. A rendszeresség meghozta az eredményt: fittebb lettem, a szó szoros értelmében fizikailag és szellemileg is teljesen megváltoztam. A vérnyomásom rendezettebb, a koleszterin szintem csökkent, a pajzsmirigy betegségem is javult. A FLABéLOS mellett az OTO Chilit is rendszeresen használom, 3-as fokozaton 425-öt húzok alkalmanként (elsőre 130-at bírok megállás nélkül, aztán 60-80-as etapokban folytatom). Személyes tapasztalatom alapján a FLABéLOS-t és az OTO Chilit is minden korosztálynak ajánlani tudom, mert nagyon hasznos mozgásforma mindkettő. A fogyáshoz pedig azt gondolom, az akaraterő és az elszántság a legfontosabbak.

(István, 63, Dunaújváros)



Comments are closed.